A tények makacs dolgok

A tények makacs dolgok

Demokrácia nincsen 2.rész

2021. április 28. - ontologist

I. Mi válthatja fel a hazug és rosszul működő általános választójogon alapuló parlamentáris demokráciát?

Arra könnyű válaszolni, hogy minden fent említett hiányossága, hibája, hazugsága ellenére a leváltható kormányzás, és az ebből eredő államigazgatási módszerek még mindig jobbak, mint a diktatúrák, önkényuralmak, ahol bármilyen igazságtalan, ostoba, korrupt, kegyetlen, vagy retrográd a hatalom gyakorlata és képviselői, külön-külön és együtt is leválthatatlanok, elszámoltathatatlanok és megbüntethetetlenek.

Még amennyiben ez igaz is, az 1.részben már elmondottakon kívül még egy megkerülhetetlen érv szól az általános választójogon alapuló parlamenti demokráciának hívott hatalomgyakorlás és államigazgatás ellen: az emberiség által tönkretett világ és bioszféra állapota és jövőbeli esélyei.

Az emberiség ötezer éves civilizációja eddig egyetlen tényezőben változatlan maradt: folyamatosan és mindenhol növekedni, gyarapodni akart. Ezt akarták a hordák, a törzsek, az első népek, nemzetek, majd az államok, államszövetségek kivétel nélkül.A huszonegyedik századba azonban már úgy lépett be az emberiség, és az általa dúlt, rontott bioszféra, hogy minden további növekedés – legyen az lakosság növekedés, termelés növekedés, fogyasztás növekedés – egyre nagyobb veszélyt jelent a jövőnkre nézve. Az emberiségnek csak akkor vannak még középtávú túlélési esélyei is, ha a növekedés helyett minden téren visszafogja, csökkenti a tevékenységét, nem pedig növekedik.

Ezzel szemben, a demokrácia nagyjából 350 éves újkori története a mai napig a növekedésről, a növekedés, gyarapodás ígéretéről, és sokszor megvalósulásáról szólt. Mindig minden választáson minden párt programja minden országban növekedésről, szaporodásról, gazdagodásról, a nemzet gyarapodásáról szólt. Ezzel lehetett választást nyerni, és az ígéretek betartásával a hatalmat megtartani. Az általános választójogon alapuló rendszer csak a növekedés, gyarapodás és gazdagodás ígéretével és gyakorlatával működhet, mert minden más programot és gyakorlatot a választók tömege elutasít.

Azonban a XXI. századtól kezdve jó ideig – évtizedekig, vagy akár évszázadokig - a további (egyébként csupán átmeneti) növekedés, gyarapodás, gazdagodás a földi élet elpusztítását, az emberiség nagy részének kihalását gyorsítja csak fel, tehát a jövőre nézve tragikusan hibás és ostoba program és gyakorlat.

 A logika ellenére azonban a választók milliárdjai soha sehol nem fognak olyan választási programot megszavazni, amely azt tartalmazza, hogy a jövőben egyre kevesebb jut majd a társadalom egészének mindenből, már csak azért sem, mert mindig lesz olyan demagóg, ostoba, vagy hataloméhes párt és vezér, aki tagadva a valóságot és tényeket, növekedést, gazdagodást ígér majd.

Ezért hát az oly sok évig a lehető legkevésbé rossznak tűnő rendszer, az általános választójogon alapuló parlamenti demokrácia mára egyéb rettenetes hibáin, szánalmas képmutatásán túl szörnyen kártékonnyá is vált, olyan rossz rendszerré, amely éppen lényegénél fogva - azaz, hogy a felkészületlen, tudatlan, tájékozatlan és manipulált választók foglya – a földi élet és az emberiség fennmaradását veszélyezteti.

Ennek tudatában azonnal felmerül a kérdés, hogy ha a diktatúrákat, mint legrosszabb lehetőséget azonnal elvetettük, és imént elvetettük az általános választójogon alapuló demokráciát is, akkor milyen alapokon lehetne a jövőben kormányozni, az államot igazgatni?

A válasz igen egyszerű: nagymérvű társadalmi kontroll mellett az államigazgatást, kormányzást szakmai kérdéssé kell tenni. 

Természetesen nem egy szakma kérdésévé, hanem szakmák együttesének kérdésévé. 

Melyek azok a szakmák, amelyek összessége képes az államvezetésre, kormányzásra?

A közgazdaságtan, pénzügyek, jog, politika, szociológia, vezetéselmélet, társadalompszichológia és média a fő szakterületek, amelyek magas szintű ismerete és összehangolása kell ahhoz, hogy egy ország, egy társadalom jó irányba haladjon. Ezeket a fő szakterületeket pedig számos további szaktudás kell, hogy támogassa: orvostudomány, pedagógia, hadtudomány, műszaki tudományok, történelemtudomány, matematika, statisztika, ökológia, biológia, stb.

Ha ezek a szakterületek megfelelően magas szinten és megfelelően összehangolva, szinergiában tevékenykednek, akkor sokkal nagyobb hatékonysággal és nagyobb biztonsággal fogják tudni az adott társadalmat szervezni, irányítani, mint bármilyen pártok kormányzásán és választásokon alapuló rendszer. Gondoljuk csak végig: a körülöttünk lévő világban a politikán, államigazgatáson kívül majdnem mindent a szakmaiság határoz meg. Az orvoslás, mérnöki tudományok, a mezőgazdasági termelés, a szolgáltatások, az élet szinte minden területe pártpolitika és ideológia mentes. 

orvosi_konzilium_uzbegisztanban_festmeny_a_szovjet_idokbol.jpg

Orvosi konzílium Üzbegisztánban, festmény a szovjet időkből. A gondoskodó és szakértő állam illúziója.

Ha akkora az emberek beleszólási vágya a dolgokba, miért nem szólnak bele abba, hogy hogyan kellene műteni, autót, mobiltelefont, repülőgépet tervezni és gyártani? Miért nem szólnak bele abba, hogyan süssön a pék kenyeret, hogy darabolja fel a hentes a fél disznót, hogy nyerje meg az ügyvéd a perüket, hogyan szabja ki a szabó az öltönyüket, hogy hegessze meg a hegesztő a házuk acélszerkezetét? Mert nem értenek hozzá, mert nagy többségükben ki kell mondani: fogalmuk sincs ezeknek a szakmáknak az elméletéről és gyakorlatáról.

És ezek után komolyan gondolja valaki, hogy majd éppen a végtelenül bonyolult, összetett, magas szakmai tudást és szakmák magas szintű szinergiáját igénylő politika, államigazgatás ügyeiben képes választani, megítélni is bármit?

II. Miért lehet jobb a szakmai kormányzás a választott pártok kormányzásánál?

Azért, mert már a közelmúltbeli és jelenlegi parlamentáris demokráciákat is rákényszerítette az általános választójog arra, hogy az egész társadalom, a nagy többség életszínvonal emelkedését, gazdagodását próbálják a kormányzásukkal biztosítani, ne pedig a korábbi – részleges választójogon alapuló, vagy egyeduralmi - rendszerekhez hasonlóan szűk csoport-, vagy osztályérdekeket képviseljenek.

Ha a társadalom nagyobbik részének anyagi helyzete tartósan és egyértelműen stagnált, vagy rosszabbodott, a kormányzó pártokat leváltották. Így aztán bármilyen eszméket képvisel, bármilyen oldalhoz tartozónak tünteti fel magát egy párt, ha nem tud eredményt, azaz növekedést, gyarapodást produkálni, elzavarják, viszont, ha ebből a szempontból eredményesen kormányoz, megtartja a többség.

Ezért aztán magukra a pártokra sincs szükség a XXI. században. Abban ugyanis nincsen semmi ideológia, hogy a társadalom egészének jólétét, biztonságát, jövőjét hogyan teremtsük, vagy őrizzük meg: ez csupán szakmai kérdés.

birodalmi_vizsga_az_osi_kinaban.jpg

Birodalmi vizsga az ősi Kínában. Időnként ténylegesen működő módszer a pártatlan és szakszerű közigazgatásra.

Azt mondhatja valaki erre, hogy a társadalom jólétét, biztonságát, jövőjét sokféleképpen lehet megteremteni, azonban ez tudományos, szakmai szempontból nem igaz. A jelenlegi életszínvonal, a technikai-tudományos színvonal már olyan magas, a megoldandó problémák és elérendő célok olyan bonyolultak, és annyi ellentmondást tartalmaznak, ami nem hagy teret ideológiai, vallási, eszmei játszadozásnak.

A feladat amúgy is alig megoldható.

A földi lakosság fogyasztása, szennyezése, nyersanyag felhasználása már most is olyan mértékű, hogy hosszú távon több Föld kellene ezeknek tűrésére, biztosítására.

Ebben a helyzetben a lakosság életszínvonalának legalább jelenlegi szinten tartása, a klímaváltozás lelassítása, majd megállítása, továbbá a bioszféra, azaz az állat- és növényvilág óriási iramban való pusztításának megállítása szinte elképzelhetetlenül nehéz feladat. Nagyon valószínű, hogy a felsorolt célok együtt megvalósíthatatlanok, tehát komoly hadállásokat, értékeket kell feladni más, fontosabb értékek érdekében.

Ide már nem férnek öncélú ideológiák, ködképek, kótyagos eszmék, nopláne önös pártérdekek: a feladat ezek nélkül is szinte megoldhatatlan.

A jövő társadalmában a nép hatalma és felelőssége arra terjedne ki, hogy megfogalmazzon és elfogadjon egy korszerű alkotmányt, és az új alkotmányból levezetve létrehozza az a szervezeti rendszert, amely a kormányzás, államigazgatás feladatát elvégzi és ellenőrzi.

Az új államigazgatásban, kormányzásban nem pártkatonák vesznek részt, akiket adott esetben minden józan ész ellenére köt a kicsinyes pártérdek, hanem szakterületek kipróbált és bizonyított szakemberei.

A nép képviselete egy olyan szervezetben ölthetne testet, amely a kormányzás, államigazgatás alkotmányosságát, törvényességét felügyeli, de sem törvényhozó, sem végrehajtó szerepe nincs.

 III. Feltétlenül szükség van egy új kormányzási rendszerre?

Az előttünk álló évtizedek – lehet – évszázadok olyan döntési helyzetek elé állítják majd a jövő kormányait, amiket a közakarat alapján csak rosszul lehetne megoldani. A klímaváltozás, a túlnépesedés, túltermelés és túlfogyasztás világában sokszor kell majd olyan döntéseket hozni, amelyek még legkisebb rosszként is szörnyű következményekkel járnak a társadalom egyes csoportjai, rétegei számára.

Miről van szó pontosan?

Megint egy egyszerű példával bemutatva: tegyük fel, valaki súlyos autóbaleset áldozata, nagyon komoly sérülésekkel, akár életveszélyes helyzettel. Az őt kezelésbe vevő orvosoknak gyors döntést kell hozniuk olyan beavatkozásokról, mint végtag levágás, belső szervek, vagy egy részük eltávolítása, stb. Ezek a beavatkozások megmentik ugyan a beteg életét, de a későbbi életminőségét nagyban rontják. Ha kizárólag a betegekre bíznák a döntést, akkor nagy részük nem vállalná fel a számára borzalmasnak tűnő változásokat, hanem minden alap nélkül bízna abban, hogy maradandó károsodás, vagy életminőség csökkenés nélkül valahogyan csak meggyógyul.

Ma már a legtöbb esetben van arra statisztika, adat, vagy meghatározható esély, hogy egy orvosi beavatkozás, vagy annak elmaradása milyen következményekkel jár, de sok páciens még ennek ellenére sem tud józanul és logikusan dönteni.

A társadalom, vagy egy ország élete, működése, valós lehetőségei - egyáltalán a gazdaság, társadalom működése - nincsen olyan pontossággal feltérképezve, és egzakt tudássá téve, mint az orvosi esetek többsége.

Egyrészt azért nincsen, mert a társadalmak működése, a gazdaság működése olyan bonyolult és változó, hogy még nem sikerült kellő részletességgel, kellő mélységben megismernünk a működési szabályait.

Másrészt a politika, a hatalom az elmúlt évezredekben egyre profibban gondoskodott arról, hogy a kormányzás, államigazgatás gyakorlatát misztikus ködbe burkolja, eltakarja, így az átlagpolgár ne ismerhesse meg még azokat az összefüggéseket, trendeket és folyamatokat sem, amelyeket a politika ismer és kihasznál.

Azonban még a tényleges hatalmat bitorló gazdasági érdekcsoportok és lakáj pártjaik birtokában meglévő tudással és tapasztalattal együtt is semmilyen társadalmi, szociológiai, gazdasági kérdésben nincsenek eléggé pontos statisztikák, adatbázisok, bizonyított összefüggések, tehát az előbbi példával élve nem lehet a beteg elé tárni eléggé meggyőzően, hogy egy adott kezelés, vagy éppen a kezelés hiánya esetén mi fog történni.

Márpedig a túlnépesedéstől, klímaváltozástól szenvedő világ ma beteg, egyre súlyosabb állapotban lévő beteg, és a közeljövőben, majd a távolabbi jövőben egyre több olyan döntési pont elé fog érkezni a társadalom, ahol minden választási lehetőség fájdalmas lesz, ahol nem lehet megúszni komoly áldozatok nélkül. És ha nem is ismerünk elég adatot és összefüggést a társadalom, a világ, a Föld működéséről, valakiknek azért dönteniük kell - lehetőleg olyanoknak, akik valamennyire értenek ahhoz, amiről dönteni kell - bármilyen fájdalmas is lesz a döntés.

 Az ilyen jellegű döntési pontoknál azt várni az állampolgároktól, hogy logikusan és józanul döntsenek, válasszanak, teljes képtelenség.

Nézzünk egy újabb példát, amit mindenki megért, és el tud képzelni.

Úszik a tengeren egy óceánjáró 3000 fővel a fedélzetén. A 2500 utasból 1500 gyerek, 1000 felnőtt és 500 fő a legénység.A hajón robbanás történik a gépházban, és nagyon gyorsan süllyedni kezd, azonban csak 1000 utas fér el a mentőcsónakokban. Ki legyen ez az 1000 utas? Ha csak gyerek lesz, akkor hamarosan mind elpusztulnak ők is, mert nem tudnak navigálni, evezni és kormányozni. Ha csak gyerek és nő lesz, akkor is megoldhatatlan a túlélés több okból. Ilyenkor egy gyors, de alapos és szakszerű elemzés biztosan ki tudna alakítani egy olyan optimális összetételt, amely mellett a mentőcsónakokba került utasok a legnagyobb eséllyel élnék túl a hajótörést, de emellett a lehető legtöbb gyerek és nő menekülne meg.

Ez a probléma kapkodással, zengő hangon kiadott egyszerű parancsokkal, fenyegetésekkel, vagy éppen érzelmi alapon – tehát úgy, ahogy évezredek óta minden problémát az emberiség meg akart oldani – biztosan nem oldható meg, vagy nagyon rosszul, tragikusan sikerül a megoldás.

A világunk közeledik ahhoz az állapothoz, mint egy gyorsan süllyedő hajó. Klímaváltozás, felmelegedés, túlnépesedés, fogyó nyersanyagok és pusztuló élővilág: már süllyed a hajó. Így aztán egyre inkább szakmai, végiggondolt - tényekkel, adatokkal, trendekkel megfelelően alátámasztott - döntéseket kell hozni. Ezek a döntések sokszor és sokak számára személyesen borzasztó kellemetlenek és tragikusak lehetnek, miközben tudományosan és etikailag is vitathatatlanok lesznek.

De a szélsőséges helyzetektől függetlenül is a társadalmak, vagy az emberiség ügyei, legyen az gazdaság, kultúra, vagy az általános közállapotok bármely nagy kérdése, kizárólag szakmai alapon, illetve szakmák szinergiájával oldhatók meg.

A hordószónokoknak, hatalommániásoknak, magamutogató ripacsoknak, harácsolóknak, világmegváltó fanatikusoknak, demagógoknak el kell tűnniük a kormányzás közeléből. A gyanútlan, felkészületlen, tudatlan, hiszékeny és manipulálható tömeggel eljátszott teljesen komolytalan választási színjáték helyett szinte egy számítógép érzelemmentességével kell kezelni az ügyeket.

Az egész szakmai kormányzás alapját egy nagyon átgondolt, megvitatott és részletes elvi alap, egy újfajta alkotmány határozná meg, amely a jelenlegi alkotmányoknál alaposabb, részletesebb és átfogóbb dokumentum lenne. Tartalmaznia kell a társadalom életének minden területére kiterjedő elvi alapvetést, amely kitér extrém, szélsőséges helyzetekre is, és amelynek egységesítő kiindulópontja az adott társadalom hosszú távú túlélése. Feltétlenül szükséges ebben az új alkotmányban rögzíteni a fontossági sorrendeket, elsőbbségeket, illetve tiltásokat és a legfontosabb célokat.

Ezt az alapdokumentumot széleskörű társadalmi egyeztetés után, népszavazással lehetne elfogadni és szentesíteni. Ha ez az alapdokumentum eléggé részletes, alapos és szakmai minősége is jó, akkor megfelelő keretet és feltételrendszert ad a tisztán szakmai kormányzáshoz.

Természetesen a napi gyakorlati tapasztalatok, valamint a folyamatosan végbemenő változások miatt az alapdokumentum időről-időre aktualizálásra kerülne, mert kizárható, hogy bárki, bármilyen társadalom számára olyan elveket tudna megfogalmazni minden területen és átfogóan, hogy azok időtől és helyzettől függetlenül hosszú távon helyes választ adjanak.

Ezek után a kormányzás feladata az maradna, hogy az új, átfogóbb és részletesebb alkotmány alapján a mindenkori gazdasági, klimatikus, politikai és szociológiai helyzetekben megtalálja azt az utat, és eszköztárt, amely a társadalom lehetőleg egészének, vagy lehető legnagyobb részének fejlődését biztosítja. Itt fejlődésen nem, vagy nem feltétlenül anyagi gyarapodást, gazdagodást, vagy a népesség növekedését kell érteni, hanem például a tudásszint növelését, az egészségi állapot javítását, az átlagéletkor növelését, a biztonság növelését, stb.

A kormányzásban résztvevők, az azt irányítók körét az adott szakmák bizonyított, tapasztalt képviselői választanák meg maguk közül időről-időre, azaz a demokratikus választás elve nem tűnne el, csupán olyan körre és szintre korlátozódna, amely képes lenne érdemi választásra. A megválasztott kormány programját ugyanígy a szakmai testületek fogadnák el és a program teljesülését is ezek ellenőriznék, továbbá szükséges, indokolt esetekben ezek tehetnének javaslatot a program, vagy a személyek változtatására.

A szakmai jellegű államigazgatás, politizálás és kormányzás ellenőrzésére persze magától értetődően létre kell hozni olyan ellenőrző, felügyelő szerveket, amelyek a kormányzás gyakorlatának szakmai, erkölcsi és jogi megfelelőségét figyelik, és a szükséges esetekben beavatkozhatnak.

sanhedrin2.jpg

A Sanhedrin az ősi zsidóság legfelsőbb döntéshozó szerve volt, amelyet az "érdemesek és legbölcsebbek" alkottak.  

IV.Végszó 

Az elmúlt évtizedekben, sőt egyes területeken az elmúlt évszázadokban olyan sokáig és olyan messzire mentünk rossz felé, hogy egy optimális kormányzásnak az elkövetkező évtizedekben, talán évszázadban igen sok keserves, fájdalmas döntést kell hoznia ahhoz, hogy legalább a társadalom egy részének legyen jövője. A probléma az, hogy egyes helyeken, országokban könnyen lehet, hogy csak a társadalom kisebb részének lesz reális esélye a túlélésre, ám ha a szükséges döntéseket elodázzuk, vagy ha tovább megyünk a rossz úton, akkor garantáltan mindenhol csupán a lakosság kis része maradhat életben már középtávon is. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy soha, semmilyen felnőtt lakosság nem fog megszavazni olyan programot, amelybe előre deklaráltan egy része belehal, még akkor sem, ha valójában az a legkisebb rossz programja lesz, azaz az optimális program.

Minden logikusan gondolkozó ember számára belátható hát, hogy az eddig istenített, felmagasztalt, ám már eddig is hamis, álságos és valójában a gyakorlatban nem létező általános választójogon alapuló parlamenti demokráciák kora lejárt. Az ilyen alapokon álló kormányzás, illetve politikai rendszer már nem alkalmas az egyes országok, vagy a Föld lakossága előtt álló problémák, kihívások és feladatok megoldására.

A tényleges demokrácia, a nép többségének tényleges hatalma, uralma egyébként sem létezett soha, éppúgy nem, ahogy nem létezett a kommunizmus és a szocializmus sem.

A Föld lakossága, látva az önkényuralmak, egyeduralmak, diktatúrák pocsék működését, embertelen gyakorlatát, egy ideig elhitte, hogy valamiféle közös döntéssel a maga kezébe veheti a sorsát. Azonban durván száz év alatt kiderült, hogy az átlagpolgár, aki mindig és mindenhol eldönti a választásokat, sem szaktudásában, sem felkészültségében, sem tájékozottságában nem alkalmas arra, hogy helyes döntést hozzon, ráadásul soha nincs elegendő, megfelelő mélységű és objektív információja ahhoz, hogy ezt megtegye.

Azt meg mindannyian látjuk, hogy csakis és kizárólag elegendő adat és szaktudás birtokában lehet helyes, optimális döntéseket hozni.

Így lehet például gazdaságosan és biztonságosan megépíteni egy hidat, amely akár 200 évig is szilárdan áll, lehet borzalmas betegségekből lényegében mellékhatás nélkül kigyógyítani embereket, ki lehet számítani nagy pontossággal bonyolult röppályákat, szóval szaktudással és elegendő információval sok minden megtehető, sok cél elérhető, sok probléma megszüntethető.

Ami ezeket a példákat összeköti, az a szakmaiság és az objektivitás.

Ha valaki megpróbál egy hidat találomra, szemmel becsléssel méretezni, majd kivitelezni, akkor két dolog történhet:

1.A híd bírja ugyan a rá háruló terhelést, de borzalmas költségek árán

2.A híd még építés közben, vagy, ami még rosszabb, használat közben leszakad, összedől

Az első esetben öt gazdaságos híd áráért egy hidat kapunk, ami az erőforrások óriási mértékű pazarlását jelenti. A második esetben is jelentős erőforrások mennek kárba, ezen felül akár emberek százai is belehalhatnak a szakmaiatlan, dilettáns tervezésbe, kivitelezésbe.

A politika, társadalom, gazdaság ugyanígy működik, ám eddig a történelemben szinte kizárólag dilettáns tervezések és kivitelezések történtek ezeken a területeken, minimum óriási pazarlást okozva.

Ne legyünk igazságtalanok: sokezer évig az egyes társadalmaknak, államoknak, még ha akarták volna is, messze nem volt elegendő információjuk, tudásuk ahhoz, hogy egy adott helyzetben optimális döntést hozzanak. Az elmúlt kétszáz év viszont robbanásszerű fejlődést hozott a tudományok minden terén, adatok, összefüggések, trendek milliárdjai kerültek rögzítésre és feldolgozásra, többé nem kell teljes sötétben tapogatózni, jóllehet még ma is rengeteg dolgot nem tudunk a társadalom működéséről.

Mindent egybevéve a Föld állapota, a halmozódó, bonyolódó és egyre súlyosabb problémák miatt egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy továbbra is a korábbi rossz, alacsony hatékonyságú és rengeteg káros mellékhatással járó gyakorlat folytatódjon a kormányzásban, államigazgatásban, mert rámehetünk mindannyian, gyermekeinkkel, unokáinkkal, meg az élővilág nagy részével együtt.

Az általános választójogon alapuló parlamenti demokráciának nevezett, ám valójában a gazdasági-pénzügyi csoportok, klikkek által és érdekei szerint a háttérből vezérelt csúnya, hamis és ócska színjátéknak vagy vége lesz, vagy a nem túl távoli jövőben pusztulásba sodorja az emberiséget, amely a pusztulása során magával rántja az élővilág nagy részét is.

V. Mi várható a közeljövőben?

Természetesen minden ésszerűsége ellenére nem valószínű, hogy a szakmai jellegű kormányzás, államigazgatás belátható időn belül felváltja a parlamenti demokráciákat, de vannak bizonyos jelek, hogy a Föld országainak egy része sikeresen járhat más úton.

Elsősorban a Távol-Keleten, de valamelyest Oroszországban is vannak jelei, hogy bizonyos ideológiai korlátokon belül törekvés tapasztalható a szakmai kormányzásra, államigazgatásra. Kelet-Ázsiában ennek hagyományai is vannak: a konfuciánus, neokonfuciánus, buddhista, taoista alapon álló társadalmakban már évezredek, vagy évszázadok óta jelen volt az az államvezetési filozófia, amely a hatalom céljának, sőt kötelességének a nép, az ország jólétének, gyarapodásának, alapvető ellátásának biztosítását tartotta.

Kínában számos példa volt a múltban arra legalább 2000 évre visszamenőleg, hogy a kormányzat milyen hatalmas erőfeszítéseket tett a közellátás, közbiztonság megteremtésére és fenntartására, és egyúttal milyen pragmatikusan kezelte az ügyeket. Persze itt is általában sok hibával és sok visszaélés mellett történtek a dolgok, mert itt sem volt meg soha olyan mennyiségű szakmai tudás, információ, amely a rendszert nagyon hatékonnyá tette volna, emellett még a sikeresebb időszakokban is a társadalomnak óriási árat kellett fizetnie az általános nyugalomért és gyarapodásért.

Az egyéni szabadság végletes korlátozása, a véleménynyilvánítás korlátozása, a merev társadalmi normáktól való legkisebb eltérés tiltása, büntetése eléggé nagy ár volt a viszonylagos stabilitásért.

Ennek ellenére az észak-atlanti gyökerű gazdasági és politikai rendszereknek bőven van mit tanulniuk Kelet-Ázsiától.

Mindenesetre ma például többek között Kínában, Oroszországban, Dél-Koreában és Szingapúrban vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a dolgokat lehet másképp is csinálni, mint a nyugati típusú parlamenti demokráciák legtöbbjében. Ha nem is csinálják még elég jól a kormányzást, államigazgatást, de a sokszor ideológiamentes, érzelemmentes, szakmai alapokon álló módszereik, cselekedeteik helyes irányba mutatnak minden hibájuk, olykor egészen szörnyű hibáik ellenére.

Természetesen nem vagyok naiv: világos, hogy a szakmai - vagy mondjuk úgy, tudományos alapon - működtetett kormányzati, politikai rendszereknél is számtalan buktató, veszély, probléma fog felszínre kerülni a gyakorlati megvalósítás során. Az emberi gyarlóság, a rendszerben óhatatlanul kialakuló kiskapuk, a visszaélések lehetősége sok bajt és nehézséget fognak okozni, úgyhogy, ha valamilyen formában meg is valósulna, néhányszor biztosan elátkozzuk az új rendszert is.

Idővel azonban a visszahúzó tényezők jó részét ki lehet küszöbölni, fel lehet számolni, így remélhetőleg előbb-utóbb egyértelművé, világossá fog válni, hogy a kizárólag szakmai alapon működő - minden öncélú ideológiát és csoportérdeket, vagy egyéni érdeket nélkülöző - kormányzási, államvezetési forma korszerűbb és hatékonyabb, mint a korábbiak, beleértve ezekbe az általános választójogon alapuló parlamenti demokráciát is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Demokrácia nincsen 1.rész

I.Állítás és kiindulási alap

Pontosítom a címbeli állítást: véleményem szerint az általános választójogon alapuló parlamentáris demokrácia nem létezik.

A demokrácia kifejezés jelentéseit a Wikipédia az alábbiakban foglalja össze:

- A demokrácia a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer,[1] egy közös területen, ahol hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a közhatalom gyakorlóinak kizárólagos hatalomra törésének a megakadályozását, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását.[2][3] A jogosultak közügyek döntéseiben való részvételi módja alapján közvetlen és képviseleti demokráciák létezhetnek.
- Olyan politikai rendszer, melyben a szuverén „nép”, tehát a társadalom összes teljes jogú tagja – nem egyén, kis csoport vagy a hatalom bizonyos csoportja – igazgatja a közügyeket, beleértve a kormányzást is.[4][5]
A demokrácia olyan politikai rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.[6]

- Népszerű meghatározása a demokráciának a népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom.[7] A legtöbb közismert "demokrácia" közös jellegzetessége nem a közvetlen néphatalom, hanem a közhatalom választásának a legitimációja.

Bár a wikipédiát általában nem tekintik megfelelő szakmai forrásnak, azért a fenti jelentés tartalmak nagyjából megfelelnek a társadalomban élő képnek.

Az alábbiakban megvizsgálom, hogy a ma az általános választójogon alapuló parlamenti demokráciának nevezett politikai, államigazgatási rendszerek megfelelnek-e a fent körülírt kritériumoknak, amelyek leegyszerűsítve a felnőtt polgárok többségének uralmát, a társadalom és gazdaság működtetése és haladási iránya feletti ellenőrzésüket, döntési jogukat jelenti. 

II.Értelmezés

Első látásra furcsa, sőt érthetetlen lehet, hogy miért kell értelmezni a fent megfogalmazott, egyértelműnek tűnő definíciókat, de az alábbiakban megpróbálom igazolni, mennyire indokolt pontosítani a konkrét jelentés tartalmat.

Már az alapvető értelmezés első gondolatánál meg kell, hogy álljunk: minden jelentés valamiféle hatalomról szól: „közhatalom, a többség hatalma, néphatalom..”.

Vajon bármely konkrét esetben, legyen az a múlt, vagy a jelen, tényleg hatalma volt/van legalább a többségnek, ha a nép egészének nem is?

Úgy tűnhet igen, hiszen sok esetben szabad választásokon dől el, hogy melyik párt, vagy ki alakít kormányt, s hogy az milyen programot próbál megvalósítani.

Valójában azonban a választás csak akkor igazi választás, ha a választók elegendő tudás, képzettség birtokában vannak a választáskor, továbbá ha az adott kérdésben, tárgykörben, amiről a választás szól, minden lehetséges választási alternatíva a választók elé van tárva, méghozzá a többivel azonos kidolgozottsági fokon és színvonalon. 

A választóknak tehát képesnek kell megítélniük a választásuk tárgyát, és a választandó témában minden lehetséges alternatívát eléjük kell tárni, ahhoz, hogy helyesen dönthessenek.

Különben, ha nem így van, akkor a választás, a népfelség elve szánalmas bohózattá válik.

II.1. A választók alkalmassága

Nézzük meg, mi van akkor, ha a választók nem eléggé felkészültek, vagy mentálisan, szellemileg nem alkalmasak a választásra. 

Ha az óvodában választást rendeznének, hogy lehessen-e korlátlanul mindenkinek bármikor bármennyi csokit ennie, vagy ne, biztosan a korlátlan csokievés pártja nyerne.Azután a nyertes tartaná a szavát, minden kisgyerek korlátlanul hozzájutna a csokihoz, és két napon belül mindenki rettenetes gyomorrontással ágynak dőlne.

Ha a bolondokházában a bolondok választhatnának a között, hogy maradjanak bezárva, vagy lehessenek szabadok, a szabadság párt győzne, majd dühöngő őrültek, önjelölt Napóleonok és Krisztusok lepnék el a környéket.

Ezek a példák arra, hogy mit történik, ha a választók vagy szellemileg (önmagukért felelősséget vállalni nem képes, elég tudással nem rendelkező gyerekek), vagy mentálisan (szellemi fogyatékosok, pszichopaták, őrültek) nem alkalmasak a választásra.

Ezen szélsőséges példákon túl talán egyetérthetünk abban, hogy a politika, államigazgatás, gazdaságirányítás sokkal bonyolultabb terület, mint a példákban említett csokievés engedélyezése, vagy az elmebetegek szabadon engedése.

Ezért az átlagpolgár, legyen az akár magasan képzett értelmiségi is, a politika, az államigazgatás, a társadalomszervezés bonyolultsága és komplexitása miatt majdnem olyan alkalmatlan a választásra, mint a kisgyerek az óvodában, vagy az elmebeteg a bolondokházában. 

II.2. A megítélendő, választandó alternatívák teljessége és minősége

Mi van akkor, ha nincs minden alternatíva a választók elé tárva?

Tegyük fel, hogy egy embernek vakbélgyulladása van. Miután az ismerőse, természetgyógyásza, kuruzslója megvizsgálja, a következő diagnózisokat kapja:

a.,egyszerű gyomorbántalom, csak ki kell feküdni, és koplalni kell

b.,rontás van rajta, majd kézrátétellel, vagy imádsággal meggyógyítjuk

c.,vakbélgyulladása van, amire a kezelés néhány gyógynövény főzet, meg köpölyözés 

A szerencsétlen betegnek három lehetőség közül kell választania, bármelyiket választja, belehal, pedig lett volna egy megoldás, egy rutinműtét, amelynek segítségével gyorsan túljutott volna a betegségén, de senki nem mondta el neki ezt a lehetőséget.

De hogy politikai, államigazgatási példát is mondjunk, a világ jelen politikai gyakorlatában még nem fordult elő az, hogy bármely országban bármely párt a programja középpontjába állította volna az általános fogyasztás-, termelés-, pazarlás csökkentést, a nyersanyag-, energia-, természeti erőforrások felhasználásának erőteljes visszafogását, a lakosság életmódjának e szerint való gyökeres átalakítását, holott véleményem szerint ezen intézkedések, átalakítások nélkül a világ a vesztébe rohan.

Mi van akkor, ha az alternatívák csak felületesen, hiányosan vannak a választók elé tárva?

Újabb példa: egy választási kampány fő szlogenje, eleme a személyi jövedelemadó csökkentés. A későbbi nyertes párt alaposan körbejárja azt, hogy mennyire jó és örvendetes dolog lesz a kormányra kerülése esetén a polgároknak számára az, hogy a nehezen megkeresett jövedelmükből lényegesen több marad a zsebükben, mert alacsonyabb lesz az adókulcs. 

Azt azonban nem említik, sőt kerülik a kampány során, hogy ennek ára az alacsonyabb szintű egészségügyi ellátás, tömegközlekedés, oktatás és rendvédelem lesz, merthogy ezekről a területekről kell elvenni forrásokat ahhoz, hogy a kieső adóbevételek ne okozzanak túl nagy költségvetési hiányt.

Így aztán az új kormányzati ciklus kezdetén hurráoptimista lakosságnak az alacsonyabb jövedelemadó miatt megnőtt nettó kereset mellett meg kell barátkoznia a horror magas egészségügyi költségekkel, aztán azzal is, hogy a csökkent rendőri jelenlét mellett nem ajánlatos napnyugta után az utcára merészkedni, vagy azzal, hogy a gyerekeik érettségije már semmire sem elegendő. 

Valószínű, hogy amennyiben a választókat előre tájékoztatták volna arról, hogy a személyi jövedelemadó csökkentés a nyilvánvaló előnyökön túl milyen hátrányokkal jár, nagyon sokan meggondolták volna azt, hogy az adócsökkentést ígérő pártra szavazzanak.

trump1.jpg

Kampányrendezvény: érdemi érvelés, tájékoztatás és magyarázat nélküli ócska showműsor, hazugságokkal és bohóckodással.

Konlúzió

Ezekből az egyszerű példákból látható, hogy ha a választó nem alkalmas a választás tárgyát megítélni, vagy ha nincsen minden lehetséges alternatíva elé tárva, illetve, ha az egyes alternatívákról nincsen elég információ, akkor a választás nem választás, hanem szánalmas bohózat, vagy tragédia.

 

III. A választások tényleg hatalmat adnak a népnek?

A parlamenti választásokon - ahol pártok, pártszövetségek, vagy ritka esetben egyéni indulók indulnak – az dől el, melyik versenyző, vagy versenyzők alakíthatnak kormányt, és igazgathatják, vezethetik az adott országot, társadalmat néhány évig.

Elméletileg a választásokon a nép által kijelölt, a népet képviselő személyek, vagy csoportok (pártok) közül kellene választanunk, akik mind szellemileg, mind szakmailag, mind erkölcsileg alkalmasak arra, hogy valamiféle közös érdeket képviseljenek.

A gyakorlatban a pártok és jelöltjeik azonban valójában többségükben nem a népet képviselik, ellenkezőleg: a jelöltek a nép legextrovertáltabb, leginkább hatalom-, dicsőség-, vagy szereplésre éhes egyedei, akiknek fő célja saját maguk sikeres menedzselése, azaz hatalomszerzés és harácsolás, rosszabb esetben világmegváltás.

A pártok pedig valójában a meghirdetett céljaikkal, eszméikkel ellentétben nem a közjó elérésén munkálkodó szerveződések, hanem hataloméhes, szereplési mániás, nárcisztikus, mohó emberek falkái, akik azért álltak össze falkává, mert sokkal több esélyük van közösen hatalmaskodni, harácsolni és fontoskodni, mint külön-külön.

A pártpolitika, az állítólagos eszmék, irányvonal csak azért kellenek, hogy a választóknak, a tömegnek beadják azt a maszlagot, hogy ők, mármint a párt a népért, a köz érdekében teszik, amit tesznek.

Az mégsem lehet hivatalos ideológiájuk, hogy céljuk a harácsolás, az önkényeskedés, a választók becsapása, a közpénzek lenyúlása, magamutogatás, de minimum a jól fizetett, kényelmes élet sok médiaszerepléssel, mert ilyen hivatalos vezéreszmékkel ugyan ki szavazna rájuk.

Az ilyen emberekből álló párt (pártok) kormányzásának nagyon sok esetben semmi köze nincs sem a saját választási programjukhoz – ami ahhoz kellett, hogy hatalomra kerüljenek - sem a nép, vagy választói többség valódi érdekeihez, amelyekre a politikai elit általában magasról tesz.

ukran_parlament1.jpg

„Honatyák” parlamenti verekedése. Valakik rájuk bízták az ország ügyeinek felelősségteljes intézését.

 

Felmerül a kérdés, hogy ha így van, akkor a választók miért tűrik el azt, hogy ilyen indíttatású, önző és cinikus falkák, pártok vezessék az országukat?

Azért történhet ez meg, mert a nép többsége nem politikusokból, jogászokból, közgazdászokból, társadalomtudósokból és médiaszakemberekből áll, ezért a kormányzás során el lehet adni ennek a többségnek a vizet borként, a feketét fehérként, a gyilkosságot életmentésként.

Azonban éppen a tengernyi hazugság, manipulálás és a tömegek becsapásának, megtévesztésének általános gyakorlata miatt nagy általánosságban elmondható, hogy a pártok és politikusaik nem képviselik a népet.
Amit tesznek, azt nem a népért, a közért teszik, hanem azért, hogy hatalomhoz jussanak, a hatalomban pedig azért, hogy benne maradhassanak.

Vajon egy ilyen kormányzás lenne a nép hatalma, vagy a nép többségének hatalma? Nevetséges.

IV. Szakértelem, szakmaiság, szükséges ismeretanyag 

Ahhoz, hogy valaki jól válasszon, felelősséggel válasszon, feltétlenül szükséges, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű adathoz férjen hozzá, illetve, hogy legyen elegendő tudása, szakértelme a választáshoz.

Ha az átlagembert felkérik, hogy válasszon egy részecskefizikai szakterületen belüli teóriák közül, amik ugyanarra a jelenségre lettek kidolgozva, de egymásnak homlokegyenest ellentmondanak, valószínűleg ledermed, visszariad, vagy véletlenszerűen tippel.

Az államigazgatás, politika, a nagyobb társadalmi-gazdasági kérdések legalább olyan bonyolultak, mint a részecskefizika, ráadásul megválaszolásuk, sőt, egyáltalán értelmezésük szakmák, szakterületek sokaságának ismeretét követeli meg.

Mégis, a választási kampányokban, vagy népszavazások során a teljesen felkészületlen, tájékozatlan, manipulált, sőt sokszor mentálisan  is alkalmatlan (pl.demenciában szenvedő, alkoholista, kábítószerfüggő) emberek tömegeit kényszerítik, vagy jogosítják fel választásra úgy, hogy a választható lehetőségeket legfeljebb elnagyolva, lebutítva, hiányosan ismerhetik, messze a kellő részletesség és alaposság nélkül, és pont a legfontosabb választható alternatívákról szó sem esik.

V. Népképviselet, jelöltek 

A választási folyamat, kampány során az állampolgároknak a hivatalos pártprogramokon kívül a jelöltek személyét, jellemét és képességeit is mérlegre kell, legalábbis kellene tenniük. Ebben azonban a kampányokban, sőt, úgy általában a médiában a politikusokról megjelenő kép nem segít nekik, ellenkezőleg: legtöbbször csúnyán megtéveszti őket.

A pártok többsége a jelöltjeit nem erkölcsi, szellemi, szakmai alkalmasság alapján választja meg, hanem külső (kinézet), jó (mellé)beszélőképesség, és eladható családi háttér alapján.

A kissé ragyás, hajlott hátú, dadogós, elvált, gyermektelen, de erkölcsös, zseniális közgazdász és politikus  szinte esélytelen mind a jelöltségre, mind jelöltség esetén a győzelemre.

A jó kiállású, de üresfejű seggfej viszont, aki kiválóan megtanult ócska közhelyeket magabiztosan, mint revelációkat előadni, egyébként pedig egy látszatházasságban él a feleségével (akivel valójában gyűlölik egymást), és van három rosszul nevelt kölyke, gyakorlatilag biztos befutó.

Természetesen a politika, a hatalom, a pártok fokozottan ügyelnek arra, nehogy vezetőik, jelöltjeik valós képességei, felkészültsége, jelleme kiderüljön, holott éppen ez lenne a célja egy választási folyamatnak.

A választóknak pedig joguk és szükségük lenne tudni azt, hogy kiket hatalmaznak fel az ország ügyeinek intézésére, közpénzek, a közös vagyon kezelésére, a közösség képviseletére.

VI. A hatalom igazi birtokosa 

Sok országban - különösen a fejlett országokban – már régóta nem a politika kezében van a tényleges hatalom, hanem a nagy, egymással összefonódott pénzügyi-ipari-kereskedelmi-média érdekcsoportok kezében.

Az ilyen országokban kialakult az a maximum három-négy párt (van ahol csak kettő), amelyek időnként egymást felváltva hozzák létre a mindenkori kormányt.

Miután ezek a pártok teljes mértékben függenek az őket háttérből támogató érdekcsoportoktól, kormányra kerülve is ezen érdekcsoportok irányítása alatt állnak.

A két- vagy három jelentősebb párt mögött álló érdekcsoportok, ha harcolnak is egymással, kifelé mégis zárt egységet alkotnak abban az értelemben, hogy magukon kívül mást a hatalom közelébe se engednek.

Nem engedik meg azt sem, hogy a pártjaik által szajkózott, és sulykolt politikai irányokon kívül más politikai eszme, vagy törekvés érdemi figyelmet kaphasson. Ezt többnyire nem erőszakkal érik el, hanem a kezükben lévő médián, illetve a közvélemény befolyásolásán keresztül, ha kell, a nem kívánatos személyek konkrét és hazug megrágalmazásával, lejáratásával. 

Illúzió tehát csupán az a gondolat, vagy remény, hogy a Föld bármely országában bármilyen jelentős választásnál a választók tényleg megismerkedhetnek valamennyi reális alternatívával, és azokról azonos mennyiségű, magas színvonalú tájékoztatást kapjanak.

Ugyanígy sok országban az is illúzió, hogy a parlamenti választásokon megválasztott kormányé a tényleges hatalom. 

VII. Következtetések

Összefoglalva a fentieket megállapíthatjuk, hogy a demokrácia, különösen a parlamenti választásokon és általános választójogon alapuló képviseleti demokrácia gyakorlati megvalósulása nem lehetséges, mert:

1.

A választók átlaga messze nem rendelkezik azzal a szakmai tudással, képzettséggel, ismeretanyaggal, ami szükséges lenne ahhoz, hogy megítéljék a választás tárgyát, a választási programokat, az országuk reális gazdasági, politikai, szociológiai helyzetét, vagy akár csak a jelöltek valós képességeit, jellemét.

2.

A választásokon soha nincsen minden reális alternatíva a választók elé tárva, de a felkínált alternatívákkal kapcsolatban sincs elegendő információjuk, sőt sokszor hamis információkat kapnak mind az országuk állapotát, mind a jövő lehetőségeit illetően. 

angol_plakat.jpeg

Választási plakát. Ordas hazugságok, indoklás, alátámasztás és természetesen következmények nélkül.

 

3.

A választók képviseletét felvállaló jelölteket valójában nem a választók jelölik, hanem a pártok. Ezek a jelöltek túlnyomó többségükben sem erkölcsileg, sem szakmailag nem alkalmasak arra, hogy a népet képviselve az országot kormányozzák.

Ezen felül a kampányok során, de a napi politikában is a jelöltek, képviselők, kormánytagok, pártvezetők valós jellemét, képességeit lehetetlen megítélni, mert a nyilvánosságnak mutatott képük, attitűdjeik szinte egytől-egyig hamisak, mesterkéltek.

4.

A tényleges hatalom egyre több országban egyre inkább a magántulajdonban lévő pénzügyi-gazdasági érdekcsoportok kezében összpontosul, a politika kénytelen-kelletlen ezek érdekeit szolgálja.

Emiatt a választások jó része üres színjáték, ahol a versengő pártoknak, jelölteknek úgy kell tenniük, beszélniük, mintha valami eredeti, és a köz számára jó dolgot akarnának, miközben csak egészen kis dolgokban térhetnek el attól az iránytól, amit a tényleges hatalom diktál.

És ez az irány egyáltalán nem a közjóról, a közérdekről szól, hanem profitról, hatalomról és önzésről, a társadalom többsége iránti teljes közömbösségről.

Az igazi hatalom birtokosai, a gazdasági érdekcsoportok arra használják fel a tudatlan és megtévesztett lakosságot, hogy velük, pontosabban a választásukkal takarózzanak, a választási színjátékkal fedjék el, illetve legitimálják, hogy valójában azt csinálnak, amit akarnak. 

Mindez azt jelenti, hogy az általános választójogon alapuló képviseleti demokrácia, vagy parlamenti demokrácia csupán szép illúzió, ábránd, amely megvalósíthatatlan.

 

VIII. Kiegészítés, pontosítás

Eszerint a demokrácia egyáltalán nem létező gyakorlat?

Nos, ez nem egészen így van. A kezdeti polgári demokráciák, de még a 2500 éves görög demokrácia is bizonyos részeiben jobban hasonlított a demokrácia szó szerinti és pontos értelmezéséhez, mint a mai politikai rendszerek.

Miért? Mert a kezdetekben csak az állampolgárok - pontosítsunk: a felnőtt lakosság - csak kis része szavazhatott, történetesen az uralkodó, és/vagy vagyonos réteg férfi tagjai.

Ezeknek egyrészt sokkal nagyobb rálátása volt a dolgokra, mint a társadalom egészének, másrészt iskolázottabbak, műveltebbek voltak az átlagnál, harmadrészt pedig érdekeik sok tekintetben egybeestek, különösen az alsóbb osztályokkal, rosszabb vagyoni helyzetű rétegekkel szemben.

usa_alkotmany1.jpg   Az USA alkotmányának eredeti példánya. Ekkor még komolyan gondolták a demokráciát, azonban nők, indiánok és rabszolgák nélkül.

A szűk kisebbségen belül tehát valamilyen módon működhetett a demokrácia, természetesen rengeteg hibával. A polgárok szeszélyessége, irigysége és kisszerűsége miatt például a görög demokrácia korszakáról több történész azt tartja, hogy rosszabb hatékonysággal működött, mint az azt megelőző rezsim. Állandó viszálykodás, tehetséges vezetők elűzése, tehetségtelenek felemelése, kapkodás jellemezte a görög demokráciát, és ma sokan úgy tartják, hogy Athén a demokráciát megelőző korokban lett naggyá, és a demokrácia ezt a nagyságot erodálni kezdte.

A demokrácia olyan alkalmakkor működőképes és hatékony, amikor a közösség nagyjából azonos információk birtokában van, minden lehetőség vizsgálható és mindenki ért az eldöntendő dolgokhoz.

Ilyen eset az orvosi konzíliumok területe. Orvosok gyűlnek össze - bár különböző szakismeretekkel (belgyógyász, sebész, altatóorvos, ideggyógyász, urológus, stb.), de azonos alapképzettséggel - azzal a céllal, hogy egy-egy orvosi esetet, egy-egy betegséget, annak kezelési módjait, esélyeit elemezzék, majd meghatározzák a konkrét teendőket.

A konzíliumon elhangzottakat nagyjából mindenki érti, minden lehetséges kezelési, gyógyítási alternatíva előkerülhet, amelyet bárki is ismer, azok minden lehetséges mellékhatásával, veszélyével és esélyével, ezen felül a cél közös: a beteg gyógyuljon meg.

Azonban paradox módon pont az ilyen jellegű szakmai (nem csupán orvosi) konzíliumok az összes résztvevő hasonló tudása és az adott konkrét ismeretanyag miatt sokszor végül nem demokratikus szavazással döntenek fontos ügyekben, hanem az egzakt, minden hozzáértő számára világos adatok, tendenciák és esélyek alapján az ügyek maguk döntik el saját magukat.

Miért? Mert minden adat, esély és tapasztalat együttese mutat valamerre: az optimális irányba.

Tegyük fel, van egy rákos beteg, akinek kezelési módjáról kell dönteni. Alapvetően három kezelési mód közül lehet választani: kemoterápia, gyógyszeres kezelés és műtét.

Figyelembe véve az adott beteg saját, egyéni jellemzőit is (életkor, általános egészségi állapot, egyéb betegségek, stb.), a hasonló betegségekkel és kezelésekkel kapcsolatos statisztikák megadják a választ, melyik kezelési mód, vagy a kezelési módok melyik kombinációja esetén lesz a betegnek a legnagyobb százalékos esélye a gyógyulásra.

Az adatok, tények és statisztikai valószínűségek ismeretében már igen nehéz lenne megindokolni azt, hogy miért ne a legnagyobb eséllyel bíró lehetőséget válassza a szakmai grémium.

Ez az elv igaz minden olyan kérdésre, problémára is, amelyre az egyes társadalmaknak, országoknak, közösségeknek meg kell adniuk a választ: minden kérdésre, legyen az bármilyen nehéz, szakmailag összetett, ellentmondásokat magában hordozó kérdés, valójában mindig van egy adott pillanatban optimális válasz.

Ha így van, akkor meg kinek és mit kellene választania?

És itt jutunk el a végső problémáig: szükséges-e a világban jelenleg sok helyen eljátszott látszatdemokrácia, vagy nem, és ha nem, van-e helyette más?

Erre a kérdésre a blog 2.részében próbálok választ adni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása